Kétmillió hektár erdő borítja Magyarország területét, a legfontosabb, hogy minél több erdő legyen, a következő ötven évben 600 ezer hektár új erdőt kellene telepíteni - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az M1-en azzal kapcsolatban, hogy a kormány elfogadta a nemzeti erdőstratégiát. A nemzeti kincsnek számító erdők esetében évtizedekben kell gondolkodni, a stratégiában 15 évre terveznek.
Az erdőtelepítéshez mintegy 50 milliárd forint áll rendelkezésre a következő 4-5 évben, ebből 20-25 ezer hektár erdő telepítése valósulhat meg - mondta Fazekas. A növekedés korábban is jelentős volt, az elmúlt 8-10 évben mintegy 50 ezer hektárral nőtt Magyarország erdőterülete.
Az erdőstratégia szerint az egymillió hektárnyi állami erdővagyon nem forgalomképes, törvények által védett, nem elidegeníthető közvagyon, a cél az erőterületek növelése.
Szólt arról is, hogy a jövő év őszén újra lesz Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK). Több mint ezer kiállítóra és százezres látogatószámra számítanak a magyar mezőgazdaság eredményeit felvonultató seregszemlén, az OMÉK díszvendége Japán lesz.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk