A nemzetgazdasági miniszter elmondta: 2015-ben döntöttek arról, befejezik az egyetem Bécsi úti kollégiumának építését, s ennek érdekében, hogy valóban 21. századi intézmény jöhessen létre, a múlt héten további 1,8 milliárdos támogatásról döntött a kormány.
Horváth Zita felsőoktatási helyettes államtitkár szerint csaknem 70 intézmény biztosítja az értelmiség utánpótlását, s köztük 27 állami felsőoktatási intézmény. Az intézmények a tudományok legszélesebb körét ölelik fel, valamennyi intézmény kiváló, még akkor is, ha sok tekintetben a fejlődés előttük áll - mondta.
A társadalmi szerepvállalásban az Óbudai Egyetem is vezető szerepet tölt be, azokon a területeken képez, amelyekre jelentős munkaerőpiaci igény van. Az innovációs és mérnöki tudományok javát "halmozta fel" az intézmény, amely a határon túli magyar intézményekben is oktat, kiszélesítve a tudomány, az oktatás körét az egész Kárpát-medencére - állapította meg. Kiemelte: minden lehetőség adott, hogy az egyetem továbbra is jól működjön, infrastruktúrájában, képzéseiben megújuljon.
Réger Mihály rektor arról beszélt, hogy a magyar egyetemek életében különös jelentőséggel bír az idei év, a magyar felsőoktatás fennállásának 650. évfordulóját ünneplik. Felidézte az Óbudai Egyetem jogelődjének alapítását, s azt mondta: mára az egyetem meghatározó intézménye lett a felsőoktatásnak. Az egyetemi-oktatási tevékenység biztosításának kulcseleme a tehetséggondozás - mondta, s kiemelte fejlesztésének fontosságát. Támogatják és bátorítják a hallgatók nemzetközi csereprogramokban való részvételét, s aktívan részt vesznek európai ösztöndíjprogramokban.
Az infrastruktúra fejlesztése-bővítése folyamatos kihívás. Beszámolt arról, hogy megújult a székesfehérvári központ, létrehoztak egy duális képzési központot is, végéhez közeledik a fővárosban, Bécsi úti épületük rekonstrukciója. Ismertette: az egyetemre több mint 12 ezren jelentkeztek, 3339-en nyertek felvételt, ami valamivel több, mint tavaly.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak