Lázár János célja továbbra is az, hogy 2030-2035-re megcélozza a füstmentes Magyarország elérését, vagyis azt, hogy a felnőttek kevesebb, mint 5 százaléka dohányozzon - tudta meg az Mfor.hu.
A portál információi szerint ez nem lehetetlen célkitűzés: más uniós államok (például Finnország) is ezt tűzte zászlajára.
Ennek eléréséhez számos eszköz jöhet szóba, amelyek egy részét már bevetette a kormányzat. Ennek része a jövedéki adó emelése is, amit az EU követel meg, ugyanakkor ez belső kényszer is, hiszen az adóemelés az egyik legfontosabb eszköze a dohányzás visszaszorításának. Egy további eszköz a dohányboltok számának folyamatos csökkentése, ami már bekerült a trafiktörvénybe.
Továbbá 2022-ben már minden cigaretta és cigarettadohány egységes csomagolást kap, így eltűnnek a csábító feliratok.
A miniszterelnöki biztos mindezek mellett továbbra is szorgalmazza - többek között - azt, hogy a dohányzást a járművekben is betiltsák és a társasházak jogot kaphassanak arra, hogy eldöntsék: szabad-e az erkélyen, vagy a ház előtt dohányozni akkor, ha az a lakótársakat zavarja. Meg kell vizsgálni azt is, hogy az új típusú dohánytermékek szabályozását miként lehetne tovább szigorítani. A tájékoztatás szerint a biztos összes javaslata a kormány asztalán van, a döntés pedig a miniszterek kezében - írta a portál.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják