A volt jegybankelnök az Országgyűlés 2002-2010 közötti lakossági deviza-eladósodás okainak feltárását, valamint az esetleges kormányzati felelősséget vizsgáló albizottságának csütörtöki ülésén az MTI beszámolója szerint azt mondta: a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Nemzetközi Valutalap (IMF) és más nemzetközi szervezetek folyamatosan figyelmeztetéseket küldtek a problémáról a hivatalban lévő kormányoknak.
Járai Zsigmond kiemelte, 2004 körül kezdett a devizában való eladósodás nagyobb mértéket ölteni, ez mára komoly gazdasági és társadalmi problémává vált - veszélyezteti a magyar gazdaság pénzügyi stabilitását. A problémához hozzájárult egyebek mellett az Orbán-kormány által elindított kedvezményes lakáshitel-támogatási rendszer megszüntetése, és alapvetően az, hogy 2002 után Magyarország rossz gazdaságpolitikát folytatott, amely miatt az euró bevezetése egyre kitolódott, de hozzáadódott a bankok nyereségérdekeltsége is.
Szerinte a kormányzati, pénzügyminisztériumi tisztségviselők vagy intellektuálisan nem értették a helyzetet, esetleg érdekeltségük miatt nem akarták érteni. A lakosság devizaadósságának gyors növekedése egy százalékponttal nagyobb GDP-növekedést eredményezett 2005-2006-ban.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet