A bíróság honlapján közzétett tárgyalási jegyzék szerint október 9-ig összesen 14 tárgyalást tűztek ki. Ezen a héten az EvoBank mellett a Milton Hitelezési Zrt., a Sopron Bank Burgenland Zrt., a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet, a Széchenyi István Hitelszövetkezet, a Retail Prod Zrt. és a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. ügyét fogják tárgyalni.
A bíróságnak másodfokon is - ahogy az augusztus 22-én kezdődött első fokú eljárásokban - arról kell döntenie, hogy tisztességesek-e a magyar állam ellen pert indító pénzügyi intézmények egyoldalú szerződésmódosítást - például kamat-, költség-, vagy díjemelést - lehetővé tevő rendelkezései az általános szerződési feltételekben.
A bíróság a múlt péntekig összesen 59 ítéletet hozott, ebből 57 felperesi keresetet utasítottak el teljesen. Három esetben részben helyt adtak a keresetnek. Egy pénzintézet visszalépett, három pert pedig felfüggesztettek azért, mert a bíró az Alkotmánybírósághoz fordult.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról