Belehúztak karácsony előtt az átutalásokba a bankszámlával rendelkező magyarok. Az azonnali fizetési rendszerben december 21-én összesen közel 116,5 milliárd forint értékű átutalás ment keresztül - derül ki a rendszert működtető, a Magyar Nemzeti Bank kezében lévő Giro Zrt. adataiból.
A 116 milliárd forintot meghaladó összeg a rendszer márciusi indulása óta a legmagasabb érték. Az utalások darabszámát nézve viszont október 12-e a csúcstartó, aznap 751 ezer azonnali utalás indult útjara.
Az azonnali fizetési rendszert egyébként többéves előkészület után, az elektronikus bankolás térnyerése és a pénzforgalom felgyorsítása, valamint a készpénzhasználat visszaszorítása érdekében indította el a jegybank, a Giro a magyarországi bankokkal közösen. A rendszer legjelentősebb újdonsága, hogy a hét minden egyes napján, 0-24 órában maximum 5 másodpercen belül célba jutattja a maximum 10 millió forintos utalásokat.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető