Működésképtelenné válhatott az ORÖ egy 2011-ig visszamenőlegesen elvégzett független pénzügyi ellenőrzés szerint. A roma szervezetnél a 2016-os évre vonatkozóan nagy mértékű szabálytalanságokat és adósságokat tárt fel.
Az ügy kapcsán a RomNet-nek több képviselő is azt mondta, hogy Balogh János csütörtökön 12 órára egy rendkívüli tájékoztatóra hívta össze az Országos Roma Önkormányzat mind a 46 képviselőjét. Értesüléseink szerint az összesen 930 millió forintos adósság miatt az önkormányzat fizetésképtelenné vált, és az elnök a hivatalvezetővel bejelenti a csődöt.
Kapcsolódó
A fizetésképtelenség azért is meglepő, mert ugyan tavaly a Híd a munka világába nevű program 1,6 milliárd forintos adósságából a kormány 1,3 milliárd forintot elengedett tavaly, a maradék 300 millió forintra pedig egy havi 7 millió forintos törlesztőrészletű fizetési lehetőséget kaptak. Ezeket ráadásul az ORÖ eddig határidőre és rendszeresen fizeti.
A romaügyi szervezet elnöke korábban Farkas Flórián fideszes parlamenti képviselő és a területért felelős miniszterelnöki biztos vezette. Farkas ugyan a szabálytalannak ítélt Híd a Munka világába programot vezette, nem indult ellene eljárás. Valamint a hírek szerint a jövő évi választáson is képviselői helyre esélyesként kezeli a Fidesz.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Most érkezett: katonai drónok támadtak Zelenszkij gépére, áttörték a légtérzárat
Felkavaró beszédet tartott a Nobel-díjátadó előtt Krasznahorkai László: a ma angyalai áldozatok, akiket a világ kegyetlensége tett tönkre
Tovább dagad a botrány: több városban is eljutott a gyerekekhez a lárvákban úszó csokimikulás
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Már nem készpénzt kérnek karácsonyra a fiatalok: megdöbbentő dolgot írnak helyette a kívánságlistára
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Kiverte a biztosítékot a FIFA döntése: őrjöngenek a szurkolók és a vendéglátósok
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés