Az MNB igazgatója elmondta: a külföldi befektetőket, a pénzpiacokat meg kell győzni, hogy a tervezett intézkedések helyes irányba mutatnak. Utalt arra: gyors növekedésben, fejlődésben azonban nem bízhatunk, a tervezett reformokat végig kell vinni. A foglalkoztatás adatai ugyan javulnak, de ez egyelőre nem mutatkozik meg a magyar állampapírok felárában.
Csermely Ágnes elmondta: kedvező, hogy a kormány elkötelezett a központi kiadások lefaragása vonatkozásában, abban, hogy az államháztartási kiadásokat csökkenteni akarja, az államháztartási deficitet a GDP-hez mérten 3 százalék alatt kívánja tartani.
Az ország versenyképességének növelése érdekében javítani kell a foglalkoztatottságot, ebben az egyik kulcskérdés az alacsony végzettségű, iskolázottságú munkanélküliek foglalkoztatásának megoldása, munkahelyek teremtése számukra.
Az MNB igazgatója szerint a bankrendszer tőkehelyzetének megerősítésére szükség lesz a jövőben, a hitelezési aktivitás növelése érdekében, egyúttal el kellene érni, hogy emelkedjen a lakossági megtakarítások nagysága Magyarországon.
Csermely Ágnes kiemelte: a magyarországi független intézmények megerősítése elengedhetetlen, erre meg kell teremteni a biztosítékokat.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról