A Budai Egészségközpontot tulajdonló vállalkozásának maradék üzletrészét is eladta Varga Péter Pál gerincsebész, az intézmény alapító tulajdonosa, vezetője. A 25 százalékos tulajdoni hányadát Csányi Sándor OTP vezér cége, a Bonitás 2002 Befektető és Tanácsadó Zrt. vásárolta meg – írja a Népszava.
- Javában zajlik az új kórháztömb építése és annak a finanszírozásába már nem tudok beszállni, ezért úgy gondoltam, egyszerűsítem a dolgokat és eladom a tulajdonrészemet – indokolta döntését Varga Péter Pál. Hangsúlyozta, hogy a tulajdonosi szerkezet változása nem érinti a betegellátást.
A Budai Egészségközpontot (BEK) nem csak magánegészségügyi szolgáltatásokat nyújt. A Királyhágó utcai központi kórházban közfinanszírozással látják el és operálják mintegy 16 éve a legsúlyosabb gerincbetegeket. Ez a tevékenység is zavartalanul működik. Továbbra is Varga Péter Pál kezében marad az intézmény vezetése, menedzsmentjének irányítása.
Arra a kérdésre, hogy pontosan mekkora összegért cserélt gazdát „életműve”, Varga Péter Pál azt válaszolta: ez üzleti titok, de annyit elárult, hogy milliárdos tételről van szó. Mint mondta, a pénz jó helyre kerül, hiszen ennek egy részéből finanszírozza majd Kunffy Lajos festőművész kissé elhanyagolt, somogyi emlékmúzeumának felújítását, amivel immár két éve aktívan foglalkozik. Az emlékmúzeumban dokumentációs műhelyt is kialakítanak, amely a Somogyhoz kötődő művészek életútjának és tevékenységének tanulmányozását segíti majd.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják