Csupán néhány napja van arra az ország összes gyógyszertárának, hogy átvizsgálja közel fél év minden egyes receptjét és számláját, majd kiválogassa azokat, melyek felnőttpelenkáról szólnak. Mivel gyógyszerész nélkül egyetlen patika sem tarthat nyitva, ahol nincs elég ember a receptek kiválogatásához, ott be kell zárni arra az időre, míg ezt nem sikerül teljesíteni - írja a lap.
A hírek szerint azért indult el a vizsgálat, mert egyes beszállító cégek kifogásolták, hogy nagyobb mennyiségű felnőttpelenka értékesítése miatt kellett különadót fizetniük, mint amennyit valójában forgalomba hoztak, azaz lehettek olyan árusítóhelyek, ahol jóval több pelenkát számoltak el az OEP-pel, mint amennyit valójában eladtak.
Tavaly a nagy értékű,1-2 millió forintba kerülő, főleg kemoterápiás gyógyszereket ellenőrizték hasonlóképpen. Akkor az derült ki, hogy sokkal több recept volt, mint amennyi gyógyszert a cég valójában gyártott. A vények egy része ugyanis hamis volt, az OEP azonban kifizette rá a támogatást.
Legolvasottabb
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat