Az épületben lakó két idős ember éppen vacsorázott, amikor a házba csapódott a kamion, de ki tudtak menekülni az utcára - közölte Csámpai Attila.
Ugyanakkor a becsapódó kamion több gázcsonkot is eltört, a tűz- és robbanásveszély miatt a környező családi házak lakóinak is el kell hagyniuk az otthonukat - tette hozzá. Elmondta: a kamion a Somogyi Béla utcában először egy parkoló autónak ütközött, majd ezt követően a ház falát kidöntve az épületben állt meg.
Rakománya, az ásványvizes palackok leestek a raktérről, és szétszóródtak az úttesten, ezért a szakaszt a közúti forgalom elől is le kell zárni a műszaki mentés és a helyszínelés befejezéséig.
A sofőrt a tűzoltók szabadították ki az összeroncsolódott vezetőfülkéből, majd átadták a mentőknek - mondta Csámpai Attila.
Legolvasottabb
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet