A kormányzati portálon azt írták: Békéscsabán, Székesfehérváron, Kecskeméten, Szolnokon, Budapesten és az agglomerációban csökkenő, míg Debrecenben és Nyíregyházán növekvő tendenciát mutattak ki az új koronavírus örökítőanyagának mennyiségében a 41. héten végzett szennyvízvizsgálatok.
A szennyvízben kimutatható koncentrációnövekedés 4-10 nappal előzi meg a tünetes megbetegedések számának növekedését. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) által végzett szennyvízvizsgálatok eredményei alapján a járvány nem ért véget, ezért a legfontosabb, hogy csak a magukat egészségesnek tartó, tüneteket nem mutató emberek álljanak munkába, menjenek közösségbe, különös tekintettel az egészségügyi, szociális és oktatási intézmények dolgozóira. Kerüljék a zsúfolt helyeket, helyzeteket, kiemelten a zárt térben szervezett rendezvényeket.
A kormányzati portál felhívja a figyelmet, hogy továbbra is szükséges a higiénés szabályok betartása, az arc érintésének elkerülése, az alapos szappanos kézmosás vagy alkoholos kézfertőtlenítés, a köhögési etikett betartása, a felületek rendszeres alapos fertőtlenítése, valamint gyakori szellőztetés.
Legolvasottabb
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez történt januárban a benzinnel: erre nem sokan számítottak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Veszélyben a TikTok Európában? Nagyon berágott az EU, a gyerekekre hivatkoznak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart