Az emlékeztető vakcinák fontosságára világít rá egy Kásler Miklós és Müller Cecília által is jegyzett tanulmány, még sincs nyoma oltásra buzdító kampánynak - írja a Népszava.Az egy szégyenfolt, hogy miközben tudományos adatokkal igazolták egy hazai tanulmányban, hogy életmentő lehet a megerősítő oltás felvétele, mégsem látjuk óriásplakátokon egyszerűen elmagyarázva, hogy miért és mennyire fontos a harmadik dózis felvétele - mondta Kemenesi Gábor virológus.
Magyarországon eddig a harmadik oltást 3,89 millióan, a negyediket 324 ezren kérték.
A kutatócsoportok által készített vizsgálatok egyediek, mert a különböző oltások mixeléséről csak a Pfizer és az AstraZeneca esetében volt tudományos vizsgálat, most viszont hat oltóanyagot hasonlítottak össze. A publikáció érdekessége, hogy Vokó Zoltán epidemiológus és más neves magyarországi szakemberek mellett a szerzők között szerepel Kásler Miklós onkológus, korábbi humánerőforrás-miniszter, Müller Cecília országos tiszti főorvos, valamint Szlávik János főorvos is.
– mondta Kemenesi Gábor. Kiemelte: a harmadik oltás nagyon fontos, mert az idő múlásával és az omikronnak is köszönhetően erősen gyengül a vakcina hatékonysága.
Az is kiderült az egészségügyi tanulmányból, hogy bár a negyedik oltás hatását csak nagyon kevés emberen tudták vizsgálni, egyértelmű volt a jótékony hatása, ugyanis akik azt is megkapták, csaknem biztosra vehették, hogy nem fognak a fertőzésbe belehalni.
A felmérés szerint jól teljesítettek az emlékeztető oltások, amelyekre azért van szükség, mert az alapimmunizáció után keletkező magas védettségi szint 120-180-240 nap után jelentősen csökken. Aki a delta-hullám idején már kapott emlékeztető oltást, annak közel 100 százalékig helyreállt a korábban szerzett védettsége.
Két kivétel volt csak: a Sinopharm és a Janssen vakcinája, amelyek ebben elmaradtak a többitől.
Ha valaki harmadik oltásként is csak Sinopharmot kapott, úgy neki 55,3 százalékosra állt vissza a védettsége, a Janssennel pedig 86,8 százalékosra.
Mindebből az is következik, hogy a Sinopharmmal oltottaknak megerősítő oltásként ajánlott valamelyik mRNS vakcinát, azaz Pfizert vagy a Modernát kérniük. Egyébként a héten jelezte a kormányzati koronavírus központ, hogy a Modernából már nincs sok beadható adag.
Kemenesi Gábor szerint a Covid-19 járvány biztosan nem ért véget, az omikron-variáns okozta halálozási kockázat egyenértékű egy súlyosabb influenzáéval.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Tömeges csőd fenyegeti a magyar gazdákat, ha a kormány nem lép](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1707895388.jpg/240/?v=2024012201)
Tömeges csőd fenyegeti a magyar gazdákat, ha a kormány nem lép
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)