Az Európai Bizottság tavaly év végén mindkét ügyben kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Unió Bírósága előtt. Az Ab egy korábbi határozatában már kimondta, hogy a "részére fenntartott felülvizsgálati lehetőséget az együttműködési kötelezettségre tekintettel, az európai jog lehetőség szerinti érvényesülését szem előtt tartva kell alkalmazni".
Az Ab a nemzeti felsőoktatási törvénnyel és a civil törvénnyel kapcsolatos ügyekben arra a következtetésre jutott, hogy az indítványokban megjelölt alapjogok szoros tartalmi érintkezésben vannak az Európai Unió Chartájában rögzített alapjogokkal, az alapjogi összefüggésekre és az Európai Unión belüli együttműködési kötelezettségre tekintettel szükséges megvárni az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő eljárások befejezését - írta az MTI.
Az Ab felfüggesztő végzéseinek teljes szövege elérhető az Ab honlapján. A végzésekhez Balsai István, Juhász Imre, Salamon László, Stumpf István és Szívós Mária alkotmánybíró különvéleményt csatolt.
Fotó: Napi.hu/Szász Péter
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek