Ha lesz közös főpolgármester-jelöltje a baloldali ellenzéknek, nem pártpolitikus, hanem civil jelölt lehet. A budapesti európai parlamenti választás eredményeiből aligha következhet más megoldás, és az elmúlt két nap már a pártok is nyíltan ezt pedzegették - írja a Népszabadság.
Vasárnap Karácsony Gergely, az Együtt-PM lehetséges jelöltje közölte, elképzelhető, hogy Tarlós Istvánnak a baloldali pártok által közösen támogatott független kihívója legyen, az viszont nem, hogy ők egy másik párt aspiránsa mögé álljanak be.
Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője az ATV-ben azt mondta, nem ragaszkodik a jelöltséghez (miután az Együtt-PM és a DK is világossá tette, hogy nem tartja alkalmasnak), és olyan indulót keres, aki a pártpolitikán kívülről érkezik, így szélesebb támogatást szerezhet meg, mint ő vagy bármely más pártpolitikus. Azt mondta, több ötlete van, köztük olyan, aki a PM és az LMP számára is vonzó lehet, meg tudja szólítani a civileket és a zöldeket. Neveket nem említett.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok