A Magyar Közlönyben megjelent rendelet az építkezést kiemelten közérdekű beruházássá is nyilvánította.
A beruházással összefüggésben
Kapcsolódó
- nincs helye településképi véleményezési eljárásnak,
- nem kell településképi bejelentési eljárást lefolytatni,
- építészeti-műszaki tervpályázati eljárást nem kell lefolytatni,
- közterület alakítási terv készítésének és alkalmazásának nincs helye.
Koordinátornak kormánymegbízottként, a Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető kormánymegbízottat jelölte ki a rendelet.
Ugyanebben a Magyar Közlönyben jelent meg az a kormányhatározat, amely ugyanezen a területen jelöli ki - a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ részeként - a Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti
Szakgimnázium, Gimnázium és Alapfokú Táncművészeti Iskola felépítését is.
A Gyurcsány kormány a szóban forgó területen kívánta megépíteni a kormányzati negyedet. Az erre kiírt tervpályázatot Janesch Péter és a TEAM0708 nyerte. A fenntartható fejlődést szolgáló, innovatív építészeti tervek világdíját, a Holcim Awards-ot, az európai régióban 2008-ban ez a terv nyerte.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Karácsony: már a látszatra sem ad a kormány, direktben nekiront a jog uralmának
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok