Az élelmiszereket árusító Amazon Go-üzletek mellett áruházakat is nyitna a világ egyik legnagyobb kiskereskedője, az Amazon a Wall Street Journal cikke szerint. A hírek szerint a lehetséges helyszínek között ott van az amerikai Ohio és Kalifornia, a fizikai üzletközpont pedig közel 30 ezer négyzetméteres lenne a BBC cikke szerint, ami azért kisebb, mint egy ottani átlagos bevásárlóközpont. Azt egyelőre még nem tudni, hogy milyen márkákat tartana az üzlet, de az információk szerint nagy szerepet kaphatnak a saját márkás termékek.
Maradnak a fizikai boltok is?
Az Amazon mára a világ legnagyobb kiskereskedője lett Kínán kívül, meghatározó szerepet játszott az online vásárlások számának növelésében, ez pedig sok fizikai boltnak teremtett nehéz helyzetet. Neil Saunders, a GlobalData tanácsadó cég kiskereskedelemmel foglalkozó cég ügyvezető igazgatója szerint az Amazon is tudja, hogy több csatornára van szüksége a vásárlóknak, a legtöbben ugyanis fizikai és online üzletekben egyaránt vásárolnak. Egy fizikai üzletben például sokkal jobban be lehet mutatni a termékeket.
Ennek ellenére azt is figyelembe kell venni, hogy az áruházak részesedése az amerikai kiskereskedelemben az 1985-ös 14,5 százalékos szintről mára 2,9 százalékra csökkent. Az Amazon saját fizikai boltjaiban a forgalom mintegy 5 százalékkal csökkent tavaly, mivel az ügyfelek többet vásároltak az interneten. Az kiskereskedelmi elemzők szerint azonban a nagyobb amerikai áruházak némileg jobban teljesítenek, a Macy's és a Kohl’s egyaránt javította a kilátásait, miután az beoltottak arányának növekedésével egyre több vásárló tért vissza az üzletekbe.
Eltűnnek a pénztárak
Az Amazon egyébként számos újítást vezetett be az elmúlt években a már meglévő fizikai üzleteiben. Amerikában a népszerű Whole Foods élelmiszerláncában bevezeti például a pénztáros nélküli működést. A rendszerben kamerák és érzékelők követik, hogy mi került le a polcokról.
A tételeket egy Amazon-fiókba terhelik, miután az ügyfelek elhagyják az üzletet. Az Amazon először 2018-ban mutatta be a pénztár nélküli technológiát egy Amazon Go kisboltban, és kiterjesztette a nagyobb Amazon szupermarketekre. De ez lesz az első alkalom, hogy a megoldás megjelenjen a Whole Foods, egy több mint 500 élelmiszerboltból álló lánc egységeiben.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Diplomáciai szolidaritás: francia és kanadai konzulátus nyílik a Trump által áhított földön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet