A repülőteret üzemeltető Budapest Airport szerint a repülőtér utasforgalma a járvány előtti, 2019-es szintnek még mindig csak a 64 százalékát teszi ki, azonban arra számítanak, hogy a nyáron már a 80 százalékát is elérheti – írja az MTI.
A Budapestről közvetlenül elérhető célállomások száma februárban 104-re emelkedett, a magyar fővárosból 37 országba lehet repülni, 30 légitársaság kínálatában. Az év második hónapjában a legnépszerűbb úti célok között szerepel Dubai, valamint az európai nagyvárosok: London, Párizs, Amszterdam, Barcelona.
A légi áruszállítás továbbra is stabilan teljesít: februárban ismét 15 ezer tonna felett volt a BUD Cargo Cityben kezelt áru mennyisége. Ezzel az elmúlt 12 hónap volumene átlépte a 190 000 tonnát.
Március 7-ével kezdődően a kormány eltörölt minden, Magyarországra vonatkozó beutazási korlátozást. Ezáltal 24 hónap után a járványügyi ellenőrzés megszűnt, légi úton minden utas oltási és gyógyultsági igazolás, valamint negatív PCR-teszt nélkül léphet Magyarország területére.
Ezzel egyidőben megszűnt a kötelező maszkviselés az utasforgalmi területeken, azonban a folyamatos kézfertőtlenítés és a biztonsági távolság megtartása továbbra is javasolt.
A légitársaságok többsége továbbra is előírja a repülőgépek fedélzetén a maszkviselést, ezért az utasoknak célszerű maguknál maszkot tartani.
A Budapest Airport az enyhítések ellenére továbbra is arra kéri az utasokat, hogy amelyik légitársaságnál lehetséges, részesítsék előnyben az online utasfelvételt és az önkiszolgáló poggyászfeladó rendszert, valamint a célállomásra vonatkozó belépési feltételekről és érvényben lévő járványügyi intézkedésekről előzetesen tájékozódjanak a Konzuli Szolgálat weboldalán.
Az ukrajnai és oroszországi járatok továbbra sem közlekednek, azonban az Ukrajnában zajló háború a többi célállomásra közlekedő járatot nem érinti.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Aggasztó jelenségre figyelmeztetnek kutatók - Magyarországot is érinti
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban