A Napi Gazdaság A jövő fizetőeszközei című konferenciáján a résztvevők legikább abban a kérdésben voltak megosztottak, hogy milyen változást indukálhat a tranzakciós illeték változása. Nagyjából egyforma arányban vélték azt, hogy többen fogják használni a plasztikokat, hogy nem változik a magyarok azon szokása, hogy az ATM-ből hó elején kivegyék a pénzüket, illetve azt, hogy mind a POS, mind az ATM forgalma csökken.
A résztvevők jelentős többsége ugyanakkor azt is gondolta, hogy az illetékek növekedésével búcsút mondhatunk az ingyenes kártyahasználatnak, illetve, hogy a szabályozás csak az uniós irányelv megjelenését követően lép életbe.
A kérdésekre adott válaszok megoszlását az alább találják:



Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ