A kormányhatározat szerint a közlekedésfejlesztési beruházás bekerült a Közlekedési Operatív Program 2011−2013-as akciótervének kiemelt projektjei közé, a korábban tervezett támogatási összeget pedig 3 milliárd 341 millió forinttal, 6 milliárd 416 millió forintra emelték. A komplex beruházás első üteme többek között a Várbazárhoz kapcsolódó gyalogos közlekedés fejlesztését és a behajtási rendszer korszerűsítését tartalmazza.
Ugyan minden felújítás, fejlesztés növeli a terület presztízsét, értékét, ettől függetlenül jelentősebb ingatlanpiaci áremelkedésre nem kell számítani, az érdeklődés pedig eddig is élénk volt a várbéli lakások iránt − mondta a Napi Gazdaságnak Wágner Ágnes,a Wágner és Társa Ingatlaniroda tulajdonos vezetője. A budai Vár unikális szegmense a lakáspiacnak, ahol korábban főként a művészvilág képviselői vásároltak lakásokat, mára viszont a fiatal, gyermekes családok teszik ki a beköltözők nagyobb részét − bár a középkorú és az idősebb generációk is szívesen költöznek fel ebbe a romantikus környezetbe −, ennek eredményeként egyértelműen fiatalodik az itteni lakosság − teszi hozzá a szakértő.
Mint elmondta, a válság a Vár ingatlanpiacát sem hagyta érintetlenül, de a kínálat 80 százalékát kitevő önkormányzati tulajdonú bérleti jogok cseréjének volumenére kevésbé hatott, mint az öröklakások forgalmára, az árak azonban mindkét szegmensben 20-30 százalékkal csökkentek az elmúlt években. A várfalon belüli örökölhető bérleti jogok csereellenértéke nagyjából a felét teszi ki az öröklakások árának, négyzetméterenként 200 ezer forinttól már nagyon jó adottságú lakások bérleti joga is megszerezhető, az öröklakások négyzetmétere pedig 400−500 ezer forinttól indul.
A várfalon kívüli utcákban a keresettségen és az áron is nyomot hagyott a válság. Amíg a Szabó Ilonka utcában korábban 400 ezer forint alatti négyzetméterárral nemigen lehetett találkozni, most 300 ezer forintért nívós kínálatban válogathatnak az érdeklődők. Az egyedülálló adottságú Lovas úton az 500 ezer forintos átlagár 350−400 ezer forintra csökkent.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Horror az orosz kórházban: halott emberek szerveit és csontjait árulták
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Riadó! Szennyezett tápszerek kerültek forgalomba
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt