Az Európai Bizottság nem ismeri el a magyar nemzeti konzultáció eredményét, mivel Brüsszel szerint a 8,2 millió regisztrált választópolgár közül csak 1,4 millióan vettek részt a konzultációban – hangsúlyozta hétfőn Peter Stano, az EU vezető külügyi szóvivője.
A nemzeti konzultáció eredményeiből az derül ki, hogy a válaszadók mintegy 97 százaléka elutasította az Európai Unió szankciós politikájának több elemét, kiemelten az energiával összefüggő intézkedéseket – foglalta össze az Euractiv.
Orbán Balázs, Orbán Viktor miniszterelnök főtanácsadója korábbi Twitter-bejegyzésében azt hangsúlyozta, hogy a konzultáció eredményei magukért beszélnek. Ezért ahogy fogalmazott
Brüsszelnek felül kell vizsgálnia szankciópolitikáját, és új stratégiát kell találnia. Békére van szükségünk, nem pedig új szankciókra!
Orbán Balázs az Euractivnak év végi nyilatkozatában kiemelte: mielőtt megállapodnának az uniós vezetők a további szankciós csomagokról érdemben meg kellene vitatniuk az eddigi Oroszországgal szemben meghozott szankciók pontos hatásait. Lehetőleg ezt még a következő EU csúcs előtt.
A miniszterelnök főtanácsadója emellett felszólította az Európai Bizottságot, hogy készítsen hatásvizsgálatot a szankciók eredményeiről. Az unió külügyi szóvivője erre reagálva emlékeztetett:
a tagállamok folyamatosan vizsgálják a szankciók hatásait, erre Budapest kérésére külön nem várható, hogy sor kerüljön.
Hozzátette: minden esetben a 27 tagállam, így Magyarország egybehangzó döntésére volt szükség a büntetőintézkedések elfogadásához és életbelépéséhez és ez a jövőben is így lesz.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Meglepő karácsonyi húzás az MBH Banktól: minden új számlából segítség lesz
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek