A tájékoztatás szerint a november 23-án megszületett ítélet jogerős, azaz úgy tűnik, a döntés ellen nem fellebbezett a vádlott.
A fiatalember, aki korábban egy ideig a Fidesz ifjúsági tagozatának volt az elnöke, 2015 februárjában bukott le, miután a Keleti pályaudvarnál megpróbált beváltani egy hamis százeuróst. A pénzváltó észlelte, hogy a bankjegy hamis, és bár Veress Áron el akart menekülni, a rendőrök elfogták. Ruházatának átvizsgálásakor további hamis bankjegyeket találtak nála, majd lakásán 297 - feltehetően hamis - száz-, valamint öt húszeurós bankjegyet foglaltak le.
A fiatalember elismerte a bűncselekményt, és azt állította, hogy tartozás fejében kapta a pénzt egy moldovai férfitól. A bíróság 2015. február 6-án elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását, időközben azonban szabadlábra helyezték.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Horror az orosz kórházban: halott emberek szerveit és csontjait árulták
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet