A Publicus új, közvetlenül a választás után készített felmérése szerint viszont nagyon is tudható, hogy mekkora volt a szavazatokban mérhető következménye a győri polgármester szex- és korrupciós botrányának. A kutatás szerint az ügyet ismerők 3 százaléka mondta azt: a Borkai-eset miatt döntött úgy, hogy elmegy szavazni. Ez pedig sok szavazatot jelent, hiszen az emberek 74 százaléka értesült a botrányról - olvasható a portálon.
A kutatás szerint a nyugdíjasokat még jobban megmozgatták a történtek: 6 százalékuk - ami teljes népességkörében 120-130 ezer szépkorút jelent - kifejezetten a botrány miatt ment el szavazni. A kutatás során megkérdezettek hetede vélte úgy, hogy a Borkai-ügy miatt szerepelt az ellenzéki összefogás az előzetes várakozásokat messze felülmúlva Budapesten és a megyei jogú városokban, illetve a nagyobb vidéki településeken.
Kapcsolódó
A kutatás szerint a legtöbben a kormánypártokat okolták az eredmények miatt: a megkérdezettek 37 százaléka szerint egyszerűen elege lett az embereknek a Fidesz-KDNP-ből, s ez még annál is jobban számított, minthogy az ellenzék a legtöbb helyen közös jelöltet állított a kormánypárti indulóval szemben.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok