A szexbotrányba és korrupciógyanús ügyekbe keveredett és lemondott Borkai Zsolt győri polgármester ügyvédje, Rákosfalvy Zoltán nem csak a győri önkormányzatot és a győri Széchenyi István Egyetemet képviselte, hanem a Belügyminisztérium felügyelete alá tartozó, győri székhelyű Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (ÉDUVIZIG) és a szombathelyi székhelyű Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (NYUDUVIZIG) is megbízta jogi feladatokkal - derül ki a vízügyes igazgatóságok szerződéseiből.
Az ügyvédi szerződést 2018. május 29-én kötötték meg a "Rába-völgy projekt, a térség árvízvédelmének kiépítése" projekt keretében területszerzéshez kapcsolódó jogi szolgáltatás nyújtása tárgyában és előreláthatóan 2020. december 31-ig érvényes. Mindezért Borkai Zsolt ügyvédjét a dokumentum szerint összesen nettó 19,5 millió forint díjazás illeti meg. Beszerzési eljárás alapján esett a választás Rákosfalvy Zoltán ügyvédre (aki a Borkai-féle szexvideókon is látható volt), az ő ajánlata volt ugyanis a legolcsóbb. Az ÉDUVIZIG területén konkrétan 136 darab, a NYUDUVIZIG területén pedig 39 darab ingatlan tulajdonjogi rendezésével bízták meg a győri ügyvédet.
Küldte az ajánlatot
Rákosfalvy Zoltán feladata volt a magyar állam részére az ingatlantulajdonosoktól adásvételi szerződésekkel, kisajátítási eljárásokkal megszerezni a Rába-projekthez szükséges területeket. Például a Veszprém megyei Kemenesszentpéter önkormányzata is úgy döntött idén január 15-én meghozott határozatában, hogy a magyar állam számára versenyeztetés nélkül elad öt ingatlant. A vételi ajánlatokat Rákosfalvy Zoltán küldte meg az önkormányzatnak, amit a helyi képviselők elfogadtak.
Uniós beruházásról van szó. "Az Európai Unió és Magyarország Kormánya támogatásával, 3 milliárd 590 millió forint ráfordítással megvalósuló projekt legfőbb célja, hogy komplex árvízvédelmi fejlesztésekkel javuljon a Rába völgyében élők épített és természeti környezetének árvízvédelmi biztonsága" - olvasható az ÉDUVIZIG honlapján. A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű projekt a Rába folyó teljes magyarországi szakaszára kiterjed Szentgotthárd és Győr között. A tervek szerint a Szentgotthárd és Győr közötti szakaszon kilenc helyszínen kezdődhet meg az építés 2019 elején, a munkálatok befejezése 2021 márciusára várható.
Kisajátítás és bontás
A Rákosfalvy Zoltán ügyvéd által a magyar állam számára megszerzett földeken természetesen a zalai központú Szabadics Közmű és Mélyépítő Zrt. végzi el a konkrét kivitelezési munkát 2,4 milliárd forintért. A cég rendszeres sikeres szereplője az állami közbeszerzéseknek. A zalakarosi Szabadics Zoltán vállalkozó tulajdonában lévő másik cég (SZ.Z. Szállodafejlesztő Kft.) pedig 1,7 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott szállodaépítésre a Magyar Turisztikai Ügynökségtől. Már halad az árvízvédelmi munka. "A volt kaszagyári terület mentén kisajátított területsávban a kivitelezést végző vállalkozó a bontási munkákat jelenleg is végzi. A bontási munkákat követő kivitelezési munkák várható kezdete 2020 tavasza" - közölte a szentgotthárdi önkormányzat.
A Napi.hu írta meg korábban, hogy Rákosfalvy Zoltán nem csak a győri önkormányzatot és a győri egyetemet, hanem a magyar államot és a győri térség meghatározó gazdasági szereplőit is képviselte bírósági ügyekben. Azt, hogy Borkai Zsolt ügyvédje jó kapcsolatokat ápol a magyar állammal, az is alátámasztja, hogy a kormánytól nyilvános pályázat nélkül is megkapta a győri, a pécsi és a miskolci kaszinók koncessziós jogát 10 évre. Nála csak Andy Vajna birtokolt több kaszinót, a januárban elhunyt üzletemberhez öt kaszinó tartozott.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Korlátozták a tej szó használatát a boltokban: vásároljon körültekintően!

Nyűgöt jelentenek a visszaváltós vizes palackok, kár költeni rájuk

Borravalót kér már a láncfűrész-kereskedő is: nem káprázik a szeme

Zelenszkij mindent cáfol: azt mondja, már be is vetették az ukrán csodafegyvert

Kár kerülgetni egy olyan súlyos problémát, ami minden második magyart érint

Fiatalkorú drogdílerekre csaptak le Magyarországon

Öldöklő harc indul az egyre szűkösebben mért állami férőhelyekért

Ezzel sok nyugdíjas szembesül: minden területen kapkodnak utánuk

Grandiózus gázüzletet készíthet elő Donald Trump az elszigeteltnek mondott Vlagyimir Putyinnal
