Három tapasztalt gyermekbőrgyógyász főorvos vesz részt az ellátásban. A szolgáltatásnak köszönhetően a 18 évesnél fiatalabb bőrbeteg gyerekek, szüleik segítségével az okostelefonokra telepíthető MedInnoScan nevű applikáción keresztül kérhetnek segítséget.
Az alkalmazás segítségével a gyermek bőrtüneteiről fényképet kell készíteni, majd az érvényes TAJ-szám megadása után egy kérdőíven feltett kérdésekre válaszolni. Ezek alapján a bőrgyógyász személyes találkozás nélkül tudja diagnosztizálni a bőrbetegséget. A diagnózist és terápiás ajánlást tartalmazó leletet a szülő e-mailben kapja vissza, akár néhány órán belül, de legkésőbb három nap múlva, az eset bonyolultságának függvényében. Amennyiben indokolt, e-receptet is ír az orvos, amely a beteghez legközelebb eső patikában, a lelet megérkezése után kiváltható. Ily módon csak a szükségesnek ítélt esetekben kell a bőrgyógyászati rendelésen megjelenni, minimalizálva a Covid-19 vírusfertőzés és -terjesztés kockázatát.
Már járvány első hulláma idején, a személyes vizitek hirtelen csökkentésével, megfogalmazódott az igény az online ellátásra. Akkor gyorsan tudtak reagálni, és e-mailes rendszeren keresztül tettek meg mindent, hogy ne maradjon ellátatlan gyermek. Mivel manapság mindenkinek van mobiltelefonja, a második hullámban adódott számukra ez az applikáción keresztüli, a személyes adatokat biztonságosan kezelő kapcsolat - mondta Asbóth Dorottya, a Budai Gyermekbőrgyógyászati Központ főorvosa.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését