A munkahelyváltás jellemzően öt hónapig tart, a toborzási szokások pedig mára egyértelműen elmozdultak a proaktív keresés felé - állapítja meg "Az Ember - Adat - Stratégia 2020" című tanulmány, amelyet a BCG és a Profession.hu közösen készített.
A toborzási oldal 400 ezer fős önéletrajz adatbázisából kitűnik, hogy a toborzók tavaly 30 százalékkal gyakrabban kerestek rá munkavállalói profilokra, mint egy évvel korábban, ami azt jelzi, hogy a vállalatoknak már nem elég várniuk a megfelelő munkaerő jelentkezésére, hanem saját maguknak kell megkeresniük a jelölteket az életrajzok alapján.
A globális lassulás elérte az autóipari beszállítókat is
A kutatás rámutat, hogy az autóipar globális lassulása a magyarországi beszállítókra is hatással van. A gyártósorral rendelkező cégek mind gyártástechnikusokat keresnek, így felvételük már hasonlóan időigényes, mint egy mérnököké. A szakmunka és a fizikai munka továbbra is a legkeresettebb kategória.
A bankszektorban a hirdetések gyors növekedése mögött leginkább a fluktuáció áll, az IT üzemeltetői szektorban pedig leginkább képzett csapatjátékosokat keresnek.
Megmozdulnak a magyar munkavállalók
A kutatás szerint lassan, de változóban van a magyar munkaerő hagyományosan alacsony mobilitása is. Békés megyéből leginkább Csongrádba, Tolnából és Somogyból Baranyába, Nógrádból legfőképp Hevesbe és Pest megyébe jelentkeznek a legtöbben. Budapest elszívó ereje továbbra is egyértelmű.
Képzettségi hiány
Globálisan is egyre gyakoribb, ami itthon is jellemző, hogy a cégek elvárásai és az álláskeresők készségei nem találkoznak. Magyarországon a BCG megállapítása szerint a munkaerő 36-40 százaléka nem rendelkezik a munkavégzéshez szükséges készségekkel.
A jövőben minden bizonnyal komplexebb lesz a munkavégzés, amihez az analitikus képességek mellett a magyarok a csapatban elért vezető pozíciót érzik a legszükségesebbnek.
A cégek válaszai viszont a munkaerőpiaci helyzet stabilizálódásával kapcsolatban kevéssé biztatóak. Amíg 2018-ban a megkérdezett foglalkoztatók 68 százaléka várta, hogy vállalatuk létszáma növekszik az elkövetkezendő egy évben, addig 2019-ben ez 45 százalékra csökkent.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ijesztő dolgot találtak a Covid-oltásokban, a szomszédban már nem kérnek belőle

Újabb szigor jön az egészségügyben

Nem fogja elhinni, hogy kiknek adta Ferenc pápa az utolsó vagyonát

Trump többször feltette a kérdést Orbánnak: „Viktor, mikor léptek már ki az Európai Unióból?”

Kamatugrás: közel 8 százalékra vált az egyik legnépszerűbb állampapír

Nem maradt választásunk: elbuktuk az eurószázmilliókat

Sírba viszik a titkokat, Faraday-kalitka lesz a Sixtus-kápolnában

Ausztriának befellegzik, jön a recesszió

Besokalltak a vasutasok: magát Lázárt kérik, hogy védje meg őket az utasoktól
