Banai Péter Benő a lapnak kifejtette, hogy a 2011-es végleges költségvetési egyenlegadatra március végén derül fény, de jelezte: várhatóan 3 százalék felett lesz az uniós módszertan szerinti többlet. A pénzforgalmi szemléletben számolt 6,2 százalékos tavalyi hiánnyal kapcsolatban megjegyezte: ezt egyszeri tételek alakították. Az egyszeri tételeken túl meggyőződésem szerint sikerült kézben tartani a "normál" költségvetési folyamatokat - tette hozzá. Emlékeztetett arra, hogy év közben a rosszabb növekedés miatt kétszer kellett módosítani a büdzsét.
A helyettes államtitkár elmondása szerint Brüsszellel jelenleg is arról folynak az egyeztetések, hogy tartja majd hazánk 2013-ban és az azt követő évben is 3 százalék alatt a hiányt.
Banai tájékoztatása szerint még nem tart ott az IMF-fel folyó egyeztetés, hogy konkrét feltételekről tárgyaljanak. Az egykulcsos adóval kapcsolatban megfogalmazott kritikákról szólva azt mondta: jogi probléma nem merülhet fel.
Rendkívüli fejlemények esetén első körben nincs szükség a költségvetés kiigazítására - mondta Banai utalva a 100 milliárd forintos általános és a 320 milliárd forintos további tartalékra. Amennyiben mégsem fedezné a szükségleteket a tartalék, akkor a kormány megteszi a szükséges javaslatokat a költségvetés kiigazítására, mint ahogy az történt 2010-ben és 2011-ben - hangsúlyozta.
Az NGM helyettes államtitkára az interjúban arról is beszélt, hogy a nemzetközi szervezetekkel kötött megállapodástól a forint árfolyamának stabilizálódását és az állampapírhozamok csökkenését várja. Nehéz pontos számítást végezni az IMF-megállapodás forintosításával kapcsolatban, akár több tíz milliárd forintot is spórolhat a költségvetés az állampapír-piaci hozamok csökkenésével - magyarázta.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk