A Volánbusz bejelentette, hogy május 1-től változik a menetrend Budapest a Balaton északi partja között. A társaság azt javasolja, hogy az utasok inkább vonattal közlekedjenek a főváros és a Balaton északi parti települései között. Mindez egyúttal azt is jelenti, hogy a Balaton partján több északi parti településre nem lehet majd közvetlenül busszal eljutni.

Például az egyik változás, hogy a Budapestről Tihanyba induló, Balatonalmádit, Lovast, Balatonfüredet érintő 1201-es járat megszűnik.

A Volánbusz a Budapest és Balatonfüred között a vasutat, Balatonfüred és Tihany között pedig a 7355-ös buszt javasolja.

A módosítás azokat érinti érzékenyen, akik eddig átszállás nélkül eljuthattak Tihanyba, de ezt a jövőben nem lehet majd megtenni.

A 24.hu szerint most már el kell menni a Déli pályaudvarra, ahonnan nagyjából két óra alatt az utasok eljutnak vonattal Balatonfüredre, itt pedig átszállhatnak a 7355-ös buszra.

Egy másik jelentős módosítás, hogy az 1190-es busz eddig Budapest–Balatonalmádi–Balatonfüred–Keszthely–Hévíz vonalon közlekedett, viszont ezentúl csak Balatonfüred és Hévíz között közlekedik majd.

A regionális és országos menetrend szerinti autóbusz-közlekedési szolgáltatásokat az Építési és Közlekedési Minisztérium megrendelése alapján, a minisztérium által meghatározott menetrendi és szolgáltatási paraméterek szerint látjuk el (…) A Balaton északi partján már utasaink rendelkezésére állnak autóbuszjárataink

– indokolta a Volánbusz a lapnak a hamarosan életbe lépő menetrendi változtatásokat.

Király Bence, a Közlekedő Tömeg elnökségi tagja szerint alapvetően a párhuzamosságok megszüntetésével nincsen gond. A probléma jelen esetben szerinte az, hogy egy közlekedési lehetőség kikerül, de a helyét nem pótolják. Vagyis jelen állás szerint nem látni, hogy mondjuk Füredről Tihanyba vagy Hévízre emiatt sűrűbben járnának majd a buszok, mondta el a szakértő a lapnak.

Király Bence szerint a problémát az is súlyosbítja, hogy nincsen közös forgalomirányítás – ez pedig azt jelenti, hogy amíg eddig közvetlenül vonattal el lehetett jutni az északi parti településekre, addig mostantól például Hévíz esetében izgulni kell majd az átszállás miatt.

A Közlekedő Tömeg elnökségi tagja szerint az északi parti járatokkal kapcsolatos változtatás is azt mutatja, hogy „ad hoc barkácsolás zajlik”, és nem egyben kezelik a problémát. Visszásnak tartja azt is, hogy a Volánbusz honlapján április 18-án jelent meg ez a közlemény, ami május elsejétől már hatályos is. Pedig a személyszállítási törvény azt írja elő, hogyha a menetrend úgy módosul, hogy egy járatot törölnek, akkor „általánosan kötelező a menetrendet 30 nappal előre közzétenni.”