Idén január-júliusban a kivitel volumene 3 százalékkal, a behozatalé 8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - jelentette a KSH. Egy hónappal korábban a kumulált változások 2,5 százalékos csökkenést, illetve 3 százalékos növekedést mutattak.
Az árindexek a forgalom mindkét irányában egyaránt 2 százalékos forintárszint-csökkenést jeleznek. A devizaárszint ugyanakkor változatlan maradt, mivel a forint a főbb devizákhoz viszonyítva szintén 2 százalékkal értékelődött fel.
A kivitel volumene a forgalomból 60 százalékkal részesedő gépek és szállítóeszközök körében 9 százalékkal nőtt. Ezen belül jelentősen bővült az export a különféle motorokat tartalmazó energiafejlesztő beren-dezések, a villamos gépek, valamint a híradás-technikai készülékek körében. Az export 30 százalékát kitevő feldolgozott termékekből ezzel szemben 9 százalékkal kisebb volumenű volt az export 2003 január-júliusában, mint egy évvel korábban. A csökkenés döntő mértékben még mindig arra vezethető vissza, hogy a videojáték-export 2002 harmadik negyedévében megszűnt.
A behozatal volumene minden árufőcsoportban nőtt. A forgalom több mint felét jelentő gépek és szállítóeszközök körében 8 százalékos volt az emelkedés. Számottevően bővült a híradás-technikai készülékek, valamint a közúti járművek importja, míg az irodagép-behozatal volumene elmaradt az előző év azonos időszaki forgalomtól. A 36 százalékos forgalmi súlyú feldolgozott termékek volumene 6 százalékkal nőtt: jelentősen emelkedett a gyógyszerek, a műanyagtermékek, valamint a fémtermékek behozatala. Az energiahordozók importja 9 százalékkal bővült. Ezen belül a legnagyobb tételt a földgáz képviselte, amelynek forgalma 2003 minden hónapjában meghaladta az előző év azonos hónapjában behozott mennyiséget.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.