Így a gazdaságorientált területeken a felsőoktatásban már 2015 szeptemberétől elindulhatna a duális képzés - közölte Lille-ben, ahol a szakmák Európa-bajnoksága (EuroSkills) zajlik október 2. és 5. között. Parragh László kiemelte: a felsőoktatás duális irányba mozdítása összecseng a kormány újraiparosítási politikájával és azzal a céllal, hogy Magyarország legyen Európa termelési központja, és minél több magas hozzáadott értékű terméket gyártsanak itt.
A duális képzés felsőoktatásra való kiterjesztése keretében azt szeretnék elérni, hogy minden olyan szakmában, amelynek "gazdasági outputja van" - például a mérnöki, természettudományos, informatikai képzésben - úgy jöjjenek ki a felsőoktatásból a hallgatók, hogy "már látnak előtte valódi munkahelyet" - fogalmazott Parragh László.
Az is fontos cél, hogy a szakmunkásképzés ne legyen zsákutca, és ha valaki tanúbizonyságot tesz arról, hogy a szakmáját jól tudja, akkor tovább tudjon lépni a felsőoktatásba. Ha pedig valakiről kiderül, hogy nem tudja elvégezni azt az egyetemi, főiskolai szakot, amit szeretne, akkor legyen lehetősége szakmát tanulni és abból megélni. Meg kell tehát teremteni a lehetőséget, hogy oda-vissza meglegyen az átjárhatóság, ez a központi európai országok gyakorlata, és ezekben az országokban alacsonyabb is az ifjúsági munkanélküliség - mutatott rá az MKIK elnöke.
Parragh László elmondta, hogy a nagyobb külföldi cégek magyarországi leányvállalatainál és a nagyobb magyar cégeknél - ilyen például a Mol, a Richter - már működik a munkához szükséges gyakorlati tudás átadása az egyetemistáknak, főiskolásoknak, azonban a közepes méretű cégeket még érdekeltté kell tenni ebben.
Az elnök közölte, hogy 2018-ban Magyarország rendezi a EuroSkills megmérettetést, ami nagy eredmény, már csak azért is, mert Kelet-Közép-Európában még soha nem rendeztek ilyen bajnokságot. Hozzáfűzte: a régió országaiban vita zajlik a szakképzésről, és Magyarországgal ellentétben például sem Lengyelország, sem Szlovákia, sem Románia, sem Horvátország nem reformálta még meg a szakképzését, ezért érdeklődnek a Magyarországon bevezetett duális modell iránt.
Parragh László beszámolt arról is, hogy Lille-ben tárgyalt a verseny szervezőivel, a EuroSkills szervezet elnökével és főtitkárával, valamint a szakmák olimpiájának is nevezett WorldSkills képviselőivel, illetve a francia oktatási miniszterrel.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál