Az államtitkár felidézte, hogy a kormány és az RWE májusban aláírt szándéknyilatkozata alapján egyebek mellett 2016 januárjában átveszik az Elmű-Émász egyetemes szolgáltatási üzletágát. Folyamatban vannak tárgyalások egy másik, a lakossági áramszolgáltatásban részt vevő céggel is - mondta el.
Ezek a tárgyalások lehetővé teszik annak az ígéretnek a betartását, hogy 2016 januárjában az árampiacon is megjelenjen a nemzeti közműszolgáltató - hangsúlyozta Németh Lászlóné. Az államtitkár emlékeztetett, egy évvel ezelőtt született meg a kormányzati döntés a nemzeti közműszolgáltató létrehozásáról.
Az ENKSZ először a földgázellátásban kezdte meg a lakossági szolgáltatást a Főgáz bázisán.
A nemzeti közműszolgáltató szakmai irányítása alatt álló Főgáz 2016 végére több mint 3 millió ügyfelet lát majd el, átveszik a lakossági gázszolgáltatási piacról kivonuló E.on, GDF Suez és Tigáz ügyfeleit - hangsúlyozta az államtitkár. Kitért arra, hogy augusztustól a Főgáz látja el a Magyar Telekom egyetemes szolgáltatásra jogosult lakossági földgázfelhasználóit, ezzel csaknem 60 ezer fogyasztó került át sikeresen a nemzeti közműszolgáltatási rendszerbe.
A távfűtés a legbonyolultabb és leghosszabb átállási időt igénybe vevő eleme a közműszolgáltatói rendszernek, itt az előkészítési folyamatnál tartanak - ismertette az államtitkár. Németh Lászlóné kiemelte azt is: fontos lépés lesz az egységes szolgáltató központ kialakítása, amely ellátja majd az egyetemes szolgáltatások olyan fontos, költségigényes részeit, mint például az ügyfélszolgálatok működtetése, a számlázások vagy a hátralék kezelése.
Az államtitkár hangsúlyozta: a nemzeti közműszolgáltatóról szóló koncepció kialakításánál célként fogalmazták meg a rezsicsökkentést megtartását, illetve ha lehetséges, továbbvitelét. Ugyanakkor legalább ennyire fontos a szolgáltatási színvonal javítása és ennek fenntartása - tette hozzá.
A sajtótájékoztatón Bartal Tamás, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára elmondta: módosító javaslatot készítettek elő a gázmérőcserékről.
Júniusban döntött a kormány arról, hogy a gázmérőcserét ingyenessé teszi az egyetemes szolgáltatásra jogosultaknál. A kormányrendelet módosításával bővítenék ezt a kört - közölte.
Horváth Péter János, az ENKSZ elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: a társaság feladata az egységes országos közműszolgáltatási rendszer kiépítése és költséghatékony működtetése. Ennek az integrációnak a legfontosabb pozitív hatása a magas szolgáltatási színvonal garantálása, a rezsicsökkentésen alapuló kedvező tarifarendszer fenntartása, az egységes számlázási rend biztosítása, valamint az egyszerű és egységes ügyintézés feltételeinek megteremtése.
Kiemelte: a közműszolgáltató szakmai irányítása alatt álló Főgáz rendelkezik azokkal a gázszerződésekkel, amelyek lehetővé teszik, hogy a hozzá átkerülő fogyasztók ellátása folyamatos és biztonságos legyen.
Az ENKSZ alaptőkéje 1 milliárd forint, és további 14 milliárd forint tőketartalék áll rendelkezésre, ennek túlnyomó többsége a tervezett befektetésekre és fejlesztésekre van félretéve - közölte az elnök-vezérigazgató.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Eldőlt: ez a lista már biztosan nem lesz ott a szavazólapon