A 400 bank jelentős része meg sem próbálja bizonyítani, hogy tisztességesen járt el. Csak 79 bank indított pert, ebből pedig 47-et már elutasított a Fővárosi Törvényszék. Négy olyan eset van, ahol a Törvényszék felfüggesztette az eljárást és Alkotmánybírósághoz fordult.
A kormány álláspontja szerint ezek az indítványok megalapozatlanok, mert az Országgyűlés által meghozott törvény a Kúria döntésén alapszik. Az állam ezekben az esetekben fellebbezni fog, mert a kormány a legutolsó fordulóig képviselni fogja a magyar családok érdekeit, mert mindenkinek visszajár az, amit a bankok tisztességtelenül vettek el. Az apró betűk korszaka Magyarországon véget ért. Az elszámolás lezárultával a tisztességes és fair bankrendszer időszaka következik Magyarországon - fogalmazott Kurucz.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok