Az Alkotmánybíróság szerint nemzetközi szerződést, és a magántulajdonhoz fűződő jogot sérti a végkielégítések 98 százalékos büntetőadója, azért a jogszabályt nem szabad alkalmazni - vette észre az AB ma közzétett határozatát a 444.hu. A Fidesz-kormány által még 2010-ben, a "pofátlan" állami végkielégítések ellen vezette be a különadót, ami miatt több érintett is bírósághoz fordult, legutóbb novemberben határozott úgy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága, hogy az ellentétes a magántulajdon védelmének elvével. Az AB-döntés után a magyar bíróságok is azoknak fognak ítélni, akik a büntetőadó miatt estek el a végkielégítésük egy részétől.
A 98 százalékos adómérték egyébként az idéntől már nem él, helyette 75 százalék elvonás terheli a közszférában kifizetett végkielégítéseket. Az Országgyűlés erről még december közepén döntött - hol máshol, mint - az agrár- és környezetügyi tárgyú törvénymódosítások között. A módosítás értelmében az állami és önkormányzati vezetőknek, képviselőknek, köztulajdonú cégek vezető tisztségviselőinek és felügyelőbizottsági tagjainak a jogviszonyuk megszüntetése miatt kifizetett összeg kétmillió forint feletti része után, más állami foglalkoztatottaknak a végkielégítésük három és fél millió forint feletti része után kell megfizetniük a különadót.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások