Egy ellenőrzés során a hatóság emberének muszáj még a helyszínen elvennie a vezetői engedélyt, ha a járművezető azzal gyanúsítható, hogy közúti veszélyeztetést követ el, közúti baleset során maradandó fogyatékosságot, kettőnél több ember halálát vagy halálos tömegszerencsétlenséget okozó közúti balesetet okoz, ittas, vagy bódult állapotban vezet - hívta fel a figyelmet Bezzegh Edina, a D.A.S. JogSzerviz jogtanácsosa. Közúti veszélyeztetésnek az minősül, ha valaki a közlekedés szabályainak megszegésével mások életét vagy testi épségét közvetlen veszélynek teszi ki.
Természetesen attól is elveszi a rendőr a jogosítványt, aki el van tiltva a járművezetéstől, vagy a közlekedési igazgatási hatóság korábban jogerősen elrendelte a vezetési jogosultságának szünetelését. Abban az esetben is búcsút inthetünk a jogosítványunknak, ha gyanú merül fel arra, hogy a vezetői engedély hamis, meghamisították, avagy azzal más módon visszaéltek. Ezt a gyanút megalapozhatja, ha a vezetői engedély körözés alatt áll, ha a nyilvántartásban nem szerepel a vezetői engedély, vagy azt nem az engedélyben feltüntetett sofőr részére állították ki.
Fontos tudnivaló, hogy akkor is búcsút inthetünk az okmányunknak, ha abban javítás, törlés, illetve más illetéktelen beavatkozás jelei észlelhetőek, esetleg a vezetői engedély anyaga, kivitele eltér a valóditól. Ennek megfelelően javasolt az okmányokat olyan tartóban tartani, amelyben nem ázhat el, nem kenődhet össze filctollal, nem karcolódhat úgy, hogy annak kivitele jelentősen sérüljön - adott egy jó tanácsot Bezzeg, hozzátéve: előfordult ugyanis olyan is eset is, hogy a sofőr gyermeke összefirkálta annak jogosítványát, melyet így a rendőr a fentebb vázolt okok miatt egyből elvett.
Méltányosságból akár hamarabb is visszakaphatjuk a jogsit
Amennyiben a hatóság nem veszi el a jogosítványt a helyszínen, úgy az eljárás megindításával egyidejűleg intézkedik a rendőrség arról, hogy az elkövető lakóhelye szerint illetékes okmányiroda a gépjárművezetői engedélyt visszavonja és azt bejegyezze a közlekedési nyilvántartásba is. Sajnos, ezen okmányirodai határozatokat a legtöbb esetben azonnal, fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtják - emelte ki Bezzegh. A jogosítvány bevonása egyébként a büntetőeljárás jogerős befejezéséig tart, és e határidőben bármilyen hosszú ideig lehet bevonva a jogosítvány.
A méltánytalanul hosszú ideig tartó bevonás kizárólag úgy kerülhető el, ha megfelelően indokolt és írásos kérelemmel fordul a gépjárművezető az ügye szerinti illetékes ügyészséghez, akinek jogában áll méltányosságból a gépjárművezetői engedélyt "ideiglenesen" visszaadni - hívta fel a figyelmet a D.A.S. JogSzerviz jogtanácsosa.
Legolvasottabb
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart