A kormány honlapján két, közlekedéssel kapcsolatos rendelet tervezet is megjelent. Az egyik kitér arra is, hogy a jogosítvány jelenleg személyazonosság igazolására a kiállításától számított tíz évig, a 65. életévüket betöltöttek esetében viszont határidő nélkül alkalmas. A módosítás szerint személyazonosság igazolására a vezetői engedély az egészségügyi érvényességi időpontjáig, de a 65. életévüket betöltöttek esetében a vezetői engedély érvényességi idejének lejártát követően is alkalmas.
Szigorítja a rendelet a műszaki vizsgabiztosokra vonatkozó előírásokat is. Így például a műszaki vizsgálatok során a vizsgabiztosnak minden esetben vizsgálnia és biztosítania kell összeférhetetlenség-mentességét, vagyis nem vehet részt olyan jármű vizsgálatában, amely saját vagy hozzátartozója tulajdonában vagy üzemeltetésében van. Szintén új szabály, hogy a biztos díjazása nem kapcsolódhat az adott műszaki vizsgálat eredményéhez.
Kapcsolódó
Szintén a műszaki vizsgához kapcsolódó új szabály, hogy ha komoly hiba miatt "bukik meg" a jármű, akkor a forgalmi engedély 2 hónappal meghosszabbítható, de a járművel csak a javítóhelyig lehet közlekedni.
Amennyiben a jármű műszaki állapota komoly vagy veszélyes hiányosságban szenved, akkor nem csak az üzembentartó, hanem a járművezető is bírságolható, de ez utóbbi csak a bírság-tétel 20 százalékát fizeti. Például ha a kerék, a gumiabroncs, vagy a fék és a kormány szenved komoly hiányosságban (mert veszélyezteti a többi közlekedőt), akkor a bírság személyautónál 40 ezer, míg teherkocsinál 10 ezer forint. Amennyiben ezek már veszélyes hiányosságok (a közúti közlekedés biztonságára közvetlen és azonnali veszélyt jelentenek), akkor a bírság - az előbbi sorrendeben - 100 ezer, illetve 400 ezer forint. E tételek 20 százaléka a sofőr büntetése.
Aki használt autót hoz be külföldről, annak jövő év május 20-tól az eladó országában, a műszaki vizsgálatok igazolásáról kiállított "Műszaki vizsgálati bizonyítvány"-t is be kell mutatnia.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Orbán Viktorig jutott az NB I-es focisták 6 milliós fizetésének híre, elképesztő a kormányzati reakció

A forint is belépett a harcosok klubjába

Hatalmas bejelentést tett az OTP elnöke

Rossz hírt közölt a Ryanair, ezt nem teszik zsebre a magyar turisták

Megállapodtak a britek Európával, ezzel a magyarok is jól járhatnak

Romániai elnökválasztás: végül a magyarok voltak a mérleg nyelve, akik eldönthették az eredményt

Rosszul lett a pilóta, nélküle repült tovább a gép – aztán jött a fordulat

Figyelem: Így alakul a „nők 40” nyugdíj összege

Mosolyt csal az arcára, ha meglátja, hogy áll a forint
