A fideszes Bánki Erik vezette bizottság a törvénymódosítást azzal indokolja, hogy szükség van a teljesítendő munkaidő és az üzemidő jobb összehangolására. A törvény első olvasata után a portál szerint kijelenthető: bizonyos iparágak, így például az autóipar ciklikusságát figyelembe véve a munkáltatók munkaidő-beosztását teszi rugalmasabbá a jogszabály. Ezt ugyan a kollektív megállapodásokra bízza, azonban a munkáltatók biztosan kihasználják a nagyobb mozgásterüket.
A törvénymódosítás azt kívánja ösztönözni, hogy rugalmas szabályozásban állapodjanak meg az érintett felek, amikor kollektív megállapodást kötnek. Ugyanakkor továbbra is figyelemmel kell lenni arra, hogy 12 hónap átlagában a heti munkaidő a rendkívüli munkavégzést is beleszámítva nem haladhatja meg a 48 órát.
A törvény alapján megkötésre kerülő kollektív szerződésekkel azt az időszakot lehet kibővíteni, melyen belül a munkáltató a munkaidőt beoszthatja: a módosított jogszabály hároméves időszakra teszi lehetővé a felhasznált és fel nem használt munkaórák beosztására vonatkozó, hosszabb munkaidőkeret kialakítását. "A hosszabb munkaidőkeret kialakítását kizárólag a munkavállalók és a munkaadók képviseleteinek megállapodására bízza, azt kollektív szerződéshez köti" - áll az indoklásban.
A javaslat a hosszú termékciklusokhoz igazodó, hullámzó munkaintenzitást rugalmasan követő munkaidő-beosztásra kíván lehetőséget adni, mely igazodik a nemzetközi gazdasági környezetben működő hazai vállalkozásaink igényeihez is, melyeknek termelésüket a globális rendszerben kell megszervezniük - részletezi a javaslat, utalva ezzel az érintett iparágakra, ami feltehetően leginkább az autóipar lehet.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz