Együttműködési megállapodást kötött a legnagyobb hazai taxitársaság és a Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány. A Főtaxi egyrészt élelmet, játékokat, tisztítószereket tartalmazó adománycsomaggal segíti az állatotthon munkáját, másrészt több millió forint értékű médiafelületet biztosítva járul hozzá ahhoz, hogy a menhelyen élő kutyák és leendő gazdáik mielőbb egymásra találhassanak.
Az együttműködés keretében a taxikban található tableteken és a Főtaxi közösségimédia-felületein „mutatkoznak be” az örökbefogadásra váró négylábúak. Az első körben 10 olyan kutyával ismerkedhetnek meg a Főtaxi utasai és a vállalat közösségimédia-csatornáját követő állatbarátok, akik között olyanok is vannak, akik már évek óta várják, hogy igazi otthonuk és gazdájuk lehessen.
Kapcsolódó
Róluk fotók is készültek, amelyek a kutyusok adatlapjaival együtt az Állatotthon oldalán érhetőek el.
Örömmel nyújtunk segítséget a rendkívül fontos és áldozatos munkát végző Szent Ferenc Állatotthonnak és az ott élő kutyáknak. Biztos vagyok benne, hogy az együttműködésünknek köszönhetően hamar gazdára és igazi otthonra találnak a kutyusok, utasainknak pedig hamarosan újabb örökbe fogadásra váró társaikat mutathatjuk be, akiket természetesen autóinkban is szívesen látunk
– mondta Reich Ádám, a Főtaxi vezérigazgatója.
Az örökbefogadható 10 kutya egyike Jeremy (lásd címlapfotón), a három és fél éves, nagyon embercentrikus, gyerek- és kutyabarát jószág. Eddig valószínűleg nem volt jó élete, de most – a többiekkel együtt – kapott egy újabb esélyt, hogy megtalálja a családját.
![](https://www.napi.hu/fototar/fototar/202112/orig/image1639397330.jpg/900/)
A szinte kizárólag adományokból működő Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány 30 éve ad átmeneti vagy végleges otthont az elárvult, olykor testileg-lelkileg sérült kutyáknak. Évente 150-200 négylábúnak segít új gazdát találni. Az állatok a – koruktól, nemüktől és egészségügyi állapotuktól függően – csak az alapvető állatorvosi ellátás (pl. parazita elleni kezelés, védőoltások, mikrochip és ivartalanítás) után kerülnek új gazdához.
További információk itt olvashatók.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Nem húzzák be a számok a kéziféket, egyre többen baleseteznek e-rollerrel](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722011649.jpg/240/?v=2024012201)
Nem húzzák be a számok a kéziféket, egyre többen baleseteznek e-rollerrel
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)