A Magyar Közlönyben kedden jelent meg az átcsoportosításról egy kormányhatározat, amely nem tartalmazta, hogy mire tervezik fordítani az összeget. Az LMP szerdán bejelentette, közérdekű adatigénylést nyújt be annak érdekében, hogy a Miniszterelnökséget vezető Lázár János tisztázza, a pénzt pontosan mire kapták.
A Kormányzati Információs Központ a Napi.hu-nak kérdésre azt válaszolta: a minősített adatokra vonatkozó közérdekű adatigénylésre irányadó jogszabályi rendelkezés szerint "a közérdekű vagy közérdekből nyilvános adat nem ismerhető meg, ha az a minősített adat védelméről szóló törvény szerinti minősített adat". Azaz közérdekű adatigénylésre válaszul nem adható információ a minősített adatra vonatkozóan - rögzítették.
Mint az Napi.hu elsőként megírta a kormány hétfő határozattal 3,2 milliárd forintot adott a Miniszterelnökségnek "dologi kiadásokra". Ezt megelőzően épp egy hónapja két milliárdot csoportosítottak át a költségvetés tartalékából dologi kiadásokra és februárban is kapott a kvázi minisztérium 800 millió forintot beruházásokra.
A Miniszterelnökség most arról írt, hogy mind a három kormányhatározat minősített adat (vagyis állam vagy szolgálati titok.) Így összesen hatmilliárd forint megy titkos célokra. A Miniszterelnökség portfóliója rendkívül széles: a fő tevékenysége mellett - vagyis kormányzati munka működtetése mellett - a tárca felügyel számos állami tudományos és kutatóintézetet, a uniós támogatások elosztását és nem utolsó sorban a polgári hírszerzésért felelős Információs Hivatalt.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Horror az orosz kórházban: halott emberek szerveit és csontjait árulták
Riadó! Szennyezett tápszerek kerültek forgalomba