Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint Baranya, Bács-Kiskun és Tolna megye számos járására adták a másodfokú riasztást. Budapestre és Pest, Békés, Csongrád-Csanád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Somogy, Veszprém és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetés adtak ki.
Emellett az egész országban a zivatarveszély miatt is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
Kapcsolódó
Labilis légtömeg van az ország felett. Jellemzően a déli, délnyugati megyékben és a középső országrészben lehetnek elszórtan zivatarok, de kevesebb helyen más országrészekben (északnyugat, északkelet) is várható zivatar. A nyugatról kelet felé áthelyeződő csapadékgócokból helyenként rövid idő alatt 20-40 milliméternyi csapadék hullhat. A délutáni, esti órákban az ország déli felében egy-egy intenzív zivatar is valószínű, azokhoz lokálisan 40-50 milliméternyi csapadék, óránkénti 70-85 kilométeres szélroham és jégeső is társulhat.
Pénteken főként a nap második felében nyugat felől érkezik egy csapadéktömb, amelyből főképp a Dunántúlon - estétől már a középső országrészben is - várható akár intenzív zivatar, felhőszakadás is. A fő kísérőjelenség a felhőszakadás lesz. Helyenként rövid időn belül akár 50 milliméternyinél több eső is összegyűlhet. A zivatarokat viharos széllökések, jégeső is kísérheti - tették hozzá.
Mindeközben az előrejelzés szerint csütörtökön a hőmérséklet csúcsértéke 26 és 31 Celsius-fok között alakul, késő estére 17 és 23 fok közé hűlhet le a levegő. Pénteken a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 19, a legmagasabb hőmérséklet 25 és 31 fok között valószínű.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban