A Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a 2016-os büdzsében az első félévre 25 milliárd forintos "mozgástér" van a közszolgálati életpályára. Ennek igazságos elköltése érdekében a tárcavezető konzultációt kezdeményez a szakmai partnerekkel.
Lázár János szerint a legalacsonyabb jövedelmű vagy beosztású járási hivatali vagy kormányhivatali dolgozók 80-100 ezer forintot keresnek, cél, hogy az ő esetükben mielőbb béremelés legyen, aminek mértéke akár az ötven százalékot is elérhetik.
Beszámolt arról is, hogy a kormány áttekintette az államapparátus gépjárműveinek helyzetét és szükségtelennek tartja a 6 milliárd forintos beszerzést. A következő időszakban semmilyen gépjárműbeszerzés nem lesz - jelentette ki a tárcavezető.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról