Az Eurostat - az EU statisztikai hivatala - előzetes adatai alapján Magyarországon kiugró mértékben, 14,9 százalékkal nőttek a mezőgazdasági jövedelmek 2020-ban. Tavaly az EU átlag 3,5 százalék volt. A jövedelemnél ugyan szerényebb mértékben - 4,1 százalékkal - de nőtt az agrárium kibocsátása is, miközben az uniós tagországok összességében -1,6 százalékos visszaesést könyvelhettek el - derül ki a Takarékbank gyűjtéséből.
"Az Eurostat adatai megerősítik a Takarék AgrárTrend Index által is visszaigazolt tényt, hogy a magyar mezőgazdaság összességében ellenállónak bizonyult a koronavírus járvány okozta gazdasági válságnak. Sőt, tavaly a hazai gazdák európai mércével mérve is jól teljesítettek - hangsúlyozta Mezei Dávid, a Takarékbank agrár- és uniós kapcsolati ügyvezető igazgatója.
A jó teljesítmény azonban nem minden ágazatra igaz egyformán. A vendéglátó- és szálláshelyek bezárása negatívan érintette az ezen szektoroknak különösen kitett mezőgazdasági termelőket, így például a víziszárnyas ágazatot.
Emellett a baromfiszektor teljesítményét a madárinfluenza-járvány rontotta tovább.
A jó eredmény elsősorban két tényezőnek tudható be. Egyrészt, a főként a tavalyi év második felében megfigyelhető rendkívül magas gabona- és olajosmagvak áraknak, másrészt az Agrárminisztérium által a termelők számára nyújtott hathatós és gyors segítségnek. Mezei felhívta a figyelmet arra, hogy a legfőbb szántóföldi termékeknek az év első napjaiban is fennmaradó magas árai magas takarmányárakat is jelentenek, ez pedig különösen nehéz első félévet vetít előre az állattenyésztőknek.
A Takarékbank bízik abban, hogy a gazdák a befolyó többletjövedelmet elsősorban a hatékonyság és az előállított hozzáadott értékek növelésére, illetve a feldolgozottságot segítő beruházásokra fordítják. A következő időszakban ugyanis önmagában az alacsonyabb hozzáadott értékű szántóföldi növénytermesztés eredményei nem lesznek elegendőek a magyar agrárium versenyképességének megőrzéséhez.
Ennek alátámasztására Mezei Dávid három fő okot emelt ki. Egyrészt növekszik a relatíve olcsó és egyre hatékonyabban előállított gabona - és olajosmag mennyisége a Fekete-tengeri (Ukrajna és Oroszország) övezetben.
Másrészt fokozódik az EU-n belüli verseny a szántóföldi ágazatban: Romániában és Bulgáriában növekszik a területalapú támogatás egy hektárra jutó összege, míg Magyarországon a legjobb esetben is stagnál majd.
Harmadrészt az EU agrárpolitikája és klímavédelmi stratégiája - az úgynevezett Európai Zöld Megállapodás - egyre inkább előnybe részesíti a magas hozzáadott értékű, fenntartható és minőségi mezőgazdasági termelést.
A Takarékbank szakértői úgy látják, a magyar mezőgazdaság az előző időszakban is megmutatta, hogy képes alkalmazkodni a gyorsan változó piaci körülményekhez, erősödő nemzetközi versenyhez. Ehhez azonban a beruházások jelenlegi magas ütemének fenntartására és a fenntarthatóságot és innovációt egyaránt szolgáló gazdálkodási szemlétre van szükség.
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt