Áder János volt köztársasági elnök szerint sok hallgatóban, nézőben merül fel a kérdés, milyen irányba tájékozódjanak, ha viszonylag olcsón, jó minőséget akarnak főzni – írja az MTI.
A műsorból kiderült, hogy a magyarok belsőségekből, legyen az sertés, marha vagy baromfi is viszonylag keveset fogyasztanak, ha mégis akkor kimerül a tudomány a resztelt májnál, a rántott vagy a böllérmájnál, a pacalnál. Miközben a Michelin-csillagos séf a belsőségekből készült ételek közé sorolta még egyebek mellett a szalontüdőt is.
Széll Tamás úgy véli mivel a belsőség nem számít keresett alapanyagnak, ezért az ára is mérsékeltebb, mint a prémium húsrészek árai. Annak ellenére, hogy a belsőségekből finom ételek készíthetők, a lakosság többsége a csirkemellet és -combot, a sertéslapockát és -combot fogyasztja. Egyúttal a belsőségek táplálkozás-élettani jelentőségére is felhívta a figyelmet, példaként a májat említette, amely gazdag B-vitamin forrás és sok vasat is tartalmaz.
A beszélgetés végén Áder János a terveiről kérdezte Széll Tamást, aki elmondta: január 23-án a magyar Bocuse d'Or csapat ismét megmérkőzik Lyonban, ahol nem versenyzőként, hanem coachként, csapatfőnökként vesz részt. Hónapok óta készülnek erre a versenyre, mindent megtesznek, hogy dobogóra kerüljenek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Túl sokan vannak? Kizárhatnak 13 bíborost a konklávéból, ezen múlhat a választás

Újabb szigor jön az egészségügyben

Orbán Viktort Tiborczról kérdezték, nincs mit félreérteni a válaszon

Ezért nincs alku: villámgyorsan adják el a lakásokat Budapesten
Amerikai és más ellenséges zsoldosok is az oroszok oldalán harcolnak, kiszivárgott a lista, amire mindenki várt

Nem fogja elhinni, hogy kiknek adta Ferenc pápa az utolsó vagyonát

Nagy Márton újabb ludast talált, itt lehet a következő árstop

Ijesztő dolgot találtak a Covid-oltásokban, a szomszédban már nem kérnek belőle

Nem maradt választásunk: elbuktuk az eurószázmilliókat
