Egy 720 négyzetméteres ingatlanba költözik Áder János búcsúzó köztársasági elnök, miután május elején lejár a mandátuma - írja a 24.hu. Az ingatlan mindössze pár száz méterre van a Béla király úti köztársasági elnöki rezidenciától, vagyis a politikus maradhat a már jól megszokott svábhegyi környezetben.
A vonatkozó jogszabály szerint a volt köztársasági elnök kérheti, hogy az állam gondoskodjon a „megfelelő” lakhatásáról. Sólyom László egy akkor épült svábhegyi társasházi lakást választott, Áder elődje, a plágiumbotrányba belebukó Schmitt Pál pedig nem kért állami ingatlant, inkább visszaköltözött a sajátjába. A volt elnökök juttatásai életük végéig járnak.
Az ingatlan korábban az amerikai nagykövetségé volt, csere révén került a magyar állam tulajdonába még 2007-ben. Egy 364 négyzetméteres, átlagos állapotú ház állt ott, amit tavaly kezdtek el bővíteni és felújítani. Ehhez a kormány jogi segítséget is nyújtott, amikor az ingatlant egy 2020. decemberi kormányrendeletben hozzácsapta a korábban már nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánított Normafa Park beruházáshoz, noha távolabb esik a Normafától. A rendelet a telekre vonatkozó beépíthetőségi korlátot megemelte 15-ről 20 százalékra, a minimális zöldterületre vonatkozó mutatót pedig csökkentette 65-ről 60 százalékra.
Áder Jánosnak a vagyonnyilatkozata szerint két budai lakása is van: egy 135 négyzetméteres, 55 négyzetméteres óriásteraszos II. kerületi ingatlan mellé 2019-ben egy 125 négyzetméterest vásárolt szintén a II. kerületben, ezeknek fele részben tulajdonosa. Emellett Kisorosziban egy 75 négyzetméteres házzal is rendelkezik, ennek a negyede az övé.Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak