A változások a fúziós eljárásokat érintik nagyobb mértékben; az egyszerűbb megítélésű, egyfázisú fúziós ügyek ügyintézési határideje 45-ről 30 napra csökken. Fontos változás, hogy az összefonódás nem hajtható végre addig, amíg a cégek nem kapják meg a GVH engedélyét - hívja fel a figyelmet a hivatal.
Jelentősen változnak az iratbetekintés és adatkezelés szabályai annak érdekében, hogy a GVH még hatékonyabban tudja lefolytatni vizsgálatait, miközben továbbra is maradéktalanul eleget tesz az adatkezelési, adatvédelmi követelményeknek - olvasható a közleményben.
A törvénymódosítás kiigazítja a kartellek feltárásában, bizonyításában önként közreműködő vállalkozások esetében a bírság mellőzésére vagy csökkentésére lehetőséget adó, úgynevezett engedékenységi politika szabályait is.
A fogyasztóvédelem területén az átláthatóságot segíti, hogy a GVH beépíti a törvénymódosításba a reklámtörvény megtévesztő és jogellenes összehasonlító reklám tilalmára vonatkozó rendelkezéseit - áll a közleményben.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél