Fazekas Sándor szerint a földárverésekből származó állami bevétel mintegy 4,8 milliárd forint, amely magasabb az előzetesen számítottnál. A miniszter hangsúlyozta: kizárólag magyar állampolgárok vásároltak földet a Budapesten, Győr-Moson-Sopron, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád és Heves megyében tartott árveréseken, a gazdák éltek a kormány által biztosított lehetőséggel.
Az árverések rendben zajlottak, egyedül Heves megyében próbált gátat szabni annak sikertelenül Sallai Róbert Benedek LMP-s országgyűlési képviselő a jobbikos tüntetőkkel. A nagyobb területű, drágább parcellák közül nem mindegyik kelt el, de azok megvásárlására a továbbiakban újra lehetőség nyílik. Nnem kell attól tartani, hogy nagybirtokok jönnének létre. Az első négy napban 353 helyrajzi számon lévő területet hirdettek meg, amelyből 2-t visszavontak, 155 eredménytelen, 196 sikeres volt - részletezte.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok