A közleményben Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség elnöke kifejtette, lényegében minden szegmensben folytatódott a bővülés, az első kilenchavi adatok alapján az idei növekedés felülmúlja majd a szövetség év eleji, 5 százalékos prognózisát.
A magyar lízingpiac teljesítménye európai összevetésben is kiugró: a gépjárműveknél például az európai átlagos növekedés valamivel 10 százalék alatt van, míg a magyarországi 18 százalék. A termelőeszközöknél pedig az európai bővülés üteme 12 százalék, Magyarországon ugyanakkor 20 százalékos az emelkedés az első három negyedévben. A környező országok lízingpiacain általában 10 százalék körüli, illetve az alatti növekedés volt jellemző ebben az időszakban - fűzte hozzá az elnök.
Kapcsolódó
Az egyik legfontosabb pillér továbbra is a járműfinanszírozás. A személy- és kis haszongépjárműveknél 23 százalékkal 130,9 milliárd forintra nőtt a finanszírozott összeg az első kilenc hónapban. A nagy haszongépjárműveknél pedig 21 százalékkal 122,7 milliárd forintra emelkedett a finanszírozott összeg.
A gépek és berendezések piacán 41 százalékkal 48 milliárd forintra nőtt a lízingcégek által kihelyezett forrás. A gépeknél bekövetkezett jelentős emelkedés a vállalkozások beruházási kedvének köszönhető, egyre több vállalkozás választja nemcsak a járművek beszerzéséhez, hanem az egyéb eszközökhöz is a lízingfinanszírozást.
A mezőgazdasági gépek esetében a finanszírozott összeg 9 százalékkal 53,6 milliárd forintra emelkedett. Ebben a szegmensben fontos szerepet játszott korábban a jegybank növekedési hitelprogramja (nhp), amelyhez tavaly a kihelyezések 80 százaléka kötődött, az idén ez az arány 26 százalékra csökkent.
Az elnök kiemelte: az is látszik, hogy a mezőgazdasági gépeknél az nhp kifutása miatti forgalomkiesést piaci alapú konstrukciókkal pótolták a vállalkozások. A lízingcégek célja, hogy a vállalkozásoknak, ezen belül is a kis- és középvállalkozói (kkv) szektor szereplői számára bármilyen eszközbeszerzéshez rugalmas és költséghatékony finanszírozási konstrukciókat nyújtsanak.
A Magyar Lízingszövetség a következő időszakban további bővülést vár, bár ennek üteme lassulhat - mondta Nyikos Katalin.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások