November 6-án 10 óra körül a kormányablakon keresztül értesítve az Agrárminisztérium természetvédelmi szakfőosztályainak majd' felét, minden szakmai értelem nélkül kirúgták - írta az Indexnek az egyik olvasójuk.
A kormány által kommunikált 10 százalék körüli leépítés helyett 44 százalékot rúgtak ki. A Index forrása szerint szinte kivétel nélkül 14-18 éve ott dolgozó, egyedülálló szakmai és közigazgatási tudással és kapcsolati rendszerrel rendelkező, elhivatott, munkatársat tettek lapátra a közigazgatás modernizációjára hivatkozva. Gyakorlatilag az állami természetvédelmet (ami alá az összes nemzeti park igazgatóság, az össze természetvédelmi tevékenység stb.) tartozik, szó szerint lefejezték - írta az olvasó.
Az Agrárminisztérium azt közölte az Indexszel, hogy" végrehajtja a kormányzati bürokráciacsökkentést. A cél, hogy csak annyian dolgozzanak a központi közigazgatásban, ahány emberre feltétlenül szükség van, és a tervezett béremeléssel kormánytisztviselők anyagi megbecsülése javuljon".
Az Agrártárca szerint átlagosan a státuszok 9-10 százaléka betöltetlen, így a gyakorlatban mind a minisztériumok, mind a háttérintézmények esetén a megszüntetendő státuszok felénél kerül sor a közigazgatásban dolgozók elbocsátására. Azaz mintegy 340 embert rúghattak ki - írta a portál.
A tárca hangsúlyozta, hogy a kormányzati létszámcsökkentésben érintettek mielőbbi elhelyezkedését a Karrierhíd program is segíti.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin