Az Alkotmánybíróság (Ab) korábbi közleményében kifejtette, hogy az október 20-án tartott ülés nem volt eredményes Quaestor-ügyben, ezért novemberben folytatja annak tárgyalását.
Az Ab napirendi pontjai szerint a tárgyalásokat ma, november 3-án folytatja a bíróság, így akár döntés is születhet a már régóta húzódó ügyben.
Az Alkotmánybírósághoz magánszemélyek és pénzügyi szolgáltatók is benyújtottak indítványokat, amelyekben mindkét csoport több ponton is sérelmezi a Quaestor-törvényt.
Amennyiben az Alkotmánybíróság helyt ad a Quaestor-törvénnyel szemben fellépő csoportoknak, akkor a törvény hatályon kívül helyezésével a Quaestor-kötvényesek nem kapják meg a 6 milliótól 30 millió forintig terjedő kártalanítási összeget. Ha viszont a bíróság úgy ítéli meg, hogy a törvény nem sérti az alaptörvényt és más törvényt sem, a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapjának (Quaestor Alap) teljesítenie kell a fennmaradó kártalanítási összeg kifizetését, ami további terheket ró a Beva-tagokra.
A döntésnek azért van jelentősége, mivel a Quaestor Alap eddig arra hivatkozva nem teljesítette a kártalanítás rá eső részét, hogy jogi bizonytalanságok miatt sem az MNB-től, sem piaci szereplőktől nem jutott forrásokhoz.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak