A Beva eddig összesen 25 ezer befektető kártalanítását utalta át az OTP-nek, amelyek együttes összege 69,5 milliárd forint. Megkezdődött a mintegy 300 jogi személy kártalanítása is, hétfőtől összesen 150 ügyfelet fizetnek ki, míg a többiek kérelmét a hiányzó adatok pótlása után bírálják el - írja közleményében a QA.
Ezzel a jogosultnak nyilvánított 32 ezer Quaestor-kötvényes károsult 78 százaléka már felveheti a pénzét a bankfiókokban, míg a többieknél folyamatban van az adatok egyeztetése, az esetleges hiánypótlások beérkezése, és azok elbírálása.
A mostani szakaszban a Beva a 2001. évi tőkepiaci törvény figyelembevételével a hiányzó kötvények miatt keletkezett pénzköveteléseket téríti meg.
A Beva-kártalanítás mértéke egymillió forintig száz százalék, egymillió forint felett az afölötti rész kilencven százaléka. A kártalanítás összege nem haladhatja meg a húszezer eurónak megfelelő forintösszeget ügyfelenként, ami a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. felszámolása kezdő időpontjában érvényes MNB-devizaárfolyamon átszámítva mintegy 6 millió forintot jelent.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető