A sütőipari vállalkozások legnagyobb problémája jelenleg a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanul emelkedő input költségek kezelése - mondta Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke miután találkozott a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökhelyettesével Bak Lászlóval.
A hatóság féléves konzultációsorozatba kezdett azért, hogy tájékozódjon a piaci folyamatokról és felhívja a gazdasági szereplők figyelmét a versenyjog betartásának fontosságára. Erről egyébként az Európai Unió tagállamainak versenyhatóságai, valamint az Európai Bizottságot tömörítő Európai Versenyhálózat (ECN) fogadott el egy közös nyilatkozatot, amit a GVH irányadónak tekint.
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint:
- a kenyér ára 81,4,
- a száraztésztáé 58,6,
- a péksüteményeké 54,7 százalékkal emelkedett tavaly októberhez képest.
Rigó Csaba Balázs, a versenyhatóság elnöke hozzátette: szakmai információkkal, tendenciák előrejelzésével, a vállalkozásokat segítő pályázati lehetőségek ismertetésével segítik a sütőipar szereplőit a megváltozott gazdasági környezethez való alkalmazkodásban.
Fékezzék innovatív módon a költségeket
Az elnök szerint az inflációs környezet komoly kihívás elé állítja a vállalkozásokat, a cégek olyan költségekkel szembesülnek, amit képtelenek saját áraik emelése nélkül kigazdálkodni.
Fontos ugyanakkor, hogy a helyzetet ne rontsa még a verseny korlátozása is, mert az további áremelkedésekhez vezetne, ami egyre nehezebb helyzetbe hozná a fogyasztókat - emelte ki Rigó Csaba Balázs.
Fontos a vállalkozások versenyjogi tudatosságának erősítése, ha ugyanis összehangoltan hárítják át a plusz költségeiket a fogyasztókra, akkor megsértik a versenytörvényt.
Az infláció letöréséből mindenkinek ki kell vennie a részét - tette hozzá a GVH elnöke.
Legolvasottabb
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég